Tudtad, hogy manapság a legtöbb irodai dolgozó az idejének 90-95%-át épületekben tölti? Éppen ezért korántsem  mindegy, hogy ezt az időt milyen környezetben és körülmények között töltjük el nap mint nap. Ráadásul egy olyan irodában, ahol kevés a léttér, nem jók a fényviszonyok, rossz a levegő minősége, a munkavállalók teljesítménye is könnyedén romlásnak indulhat. Legutóbbi adásunkban a Well épületminősítési rendszerről beszéltünk, mely jóval túlmutat minden eddigi Zöld minősítésen. 

“A Well Building Standard szerinti minősítés az embert helyezi a középpontba. A Well célja, hogy olyan helyeket, tereket hozzuk létre, amik támogatják az egészséget” – mondja a műsor egyik vendége, Kurucz Regina, akkreditált Well tanácsadó, aki az adás másik meghívottjával, Kovács Emesével, az MN6 Energiaügynökség energetikai szakértőjével azt járja körbe, hogy miképpen érhetjük el azt, hogy a mi irodánk is megkapja ezt a minősítést, illetve miért is éri meg ez nekünk.

Ha szerinted is itt az ideje annak, hogy Magyarországon is mindenki a lehető legszuperebb, legélhetőbb, az embert előtérbe helyező körülmények között végezhesse a munkáját, és szeretnél naprakész lenni azzal kapcsolatban, hogy ezt miképpen lehet a legegyszerűbben elérni, ez az adás neked szól! 

SZEKCIÓK:

03:00 – Vendégek bemutatása

04: 34 – Mi az a Well minősítés?

13:02 – Egy bérlő hogy tud well minősítést szerezni?

16:09 – Kinek, és hogyan éri meg a Well?

21:30 – Mik a Well minősítés kritériumai?  Mennyi időbe telik ezt megszerezni, és mennyi időre szól?

29:11 – Miben tudnak segíteni egy bérlőnek a Well tanácsadók?

41:44 – A Well épületminősítő rendszer mennyire elterjedt itthon illetve Európában?

43:57 – Milyen előnyei és hátrányai vannak a Wellnek?

51:04 – Mik a legújabb Well minősítések?

——————————————————————————————————–

A podcast házigazdája Paukovics Gábor, a Kinnarps Üzlet és Szolgáltatás Fejlesztője, az élhető, jól kialakított, produktivitást és jó munkahelyi környezetet támogató irodák szakértője.

A Kinnarps Hungary honlapja: https://kinnarps.hu

Iratkozz fel az Open Office Podcast adásaira a kedvenc podcast lejátszódban:

Spotify: https://cutt.ly/IFhCtrj

Apple Podcast: https://cutt.ly/kFhCktB

Castbox: https://cutt.ly/JFhCTrG

Soundcloud: https://cutt.ly/uFhCSiN

Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban, sőt már az Open Office YouTube csatornáján video formátumban is.

Az Open Office podcast adások menedzsmentjét a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

Leave a Reply

All rights reserved Salient.