Mennyire elfogadott ma Magyarországon az érzelmekről beszélni munkahelyi környezetben? A valóságban befolyásolja-e egy szervezet életét 1 ott dolgozó kiégése? Elindíthat-e egy lavinát kiégés egy munkahelyen? A HR szakemberek már hosszú évek óta foglalkoznak a munkahelyi légkör és a dolgozói elégedettség kérdéskörével, a beszélgetésből azonban kiderült, hogy súlyos félreértések övezik a témát. A koronavírus járvány és a világban történő egyéb változások, az emberek munkához való hozzáállását is átformálták. Ehhez a szemléletváltáshoz pedig, a cégvezetők is kénytelenek lesznek előbb-utóbb igazodni. Az adásból kiderül milyen jelekre érdemes figyelni.

 „A legnagyobb tévhit a kiégéssel kapcsolatban, hogy az egyik legfőbb terepe a munkahely. Nagyon sok esetben az élet más területeit is érinti”

– osztotta meg tapasztalatait dr. Füredi Júlia, szervezetpszichológus.

Optimális esetben azzal a személyiségünkkel járunk dolgozni, amilyenek egyébként is vagyunk. A munka és a magánélet pedig nem választható el teljesen egymástól, persze fontos határokat húzni és azokat meg is tartani. Az érzelmeinket, azonban nem tudjuk teljesen kizárni. Manapság a dolgozók számára egyre inkább döntési szempont az érzelmi biztonság és a harmonikus légkör a munkahely választás során. Így a jövőben kiemelten fontos erre a területre hangsúlyt fektetni.

Hallgasd meg az adást, amiből kiderül, milyen módon érhető el ez az idilli állapot és milyen vezetői hozzáállással lehet hosszú távon fenntartani.  

SZEKCIÓK

01:40 Hol kezdődik a kiégés az egyén és a szervezet szintjén?

05:20 Mennyire választható külön a munka és a magánélet?

08:10 Hol helyezkedik el a munkahelyi környezet a Maslow piramison?

10:45 Mit jelent a kiégés pontosan?

14:45 Mennyire elfogadott Magyarországon az érzelmekről beszélni munkahelyi környezetben?

25:30 Vissza tudnak-e élni az emberek az őszinte kommunikációval?

34:30 Hogyan befolyásolja a pszichológiai biztonság a munkahelyi teljesítményt?

36:00 Hogyan alakultak át a munkavállalói szokások és milyen vezetői hozzáállással lehet ezzel lépést tartani?

55:00 Milyen hatással van a szervezeti kultúra a produktivitásra?

——————————————————————————————————–

A podcast házigazdája Paukovics Gábor, a Kinnarps Üzlet és Szolgáltatás Fejlesztője, az élhető, jól kialakított, produktivitást és jó munkahelyi környezetet támogató irodák szakértője.

A Kinnarps Hungary honlapja: https://kinnarps.hu

Iratkozz fel az Open Office Podcast adásaira a kedvenc podcast lejátszódban:

Spotify: https://cutt.ly/IFhCtrj

Apple Podcast: https://cutt.ly/kFhCktB

Castbox: https://cutt.ly/JFhCTrG

Soundcloud: https://cutt.ly/uFhCSiN

Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban, sőt már az Open Office YouTube csatornáján video formátumban is.

Az Open Office podcast adások menedzsmentjét a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

Leave a Reply

All rights reserved Salient.